![]()
A klónozott állatokból származó élelmiszerek forgalmazásával kapcsolatos előzetes hivatalos amerikai állásfoglalás
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-ügyi Hivatal (FDA) 2006. december 28-án közzétette előzetes állásfoglalását az egyes klónozott állatok húsának és tejének kereskedelmi forgalmazásának engedélyezésére vonatkozóan.
A világon már több száz klónozott tenyészállat létezik, azonban ezek húsa és teje ez idáig nem került kereskedelmi forgalomba. A klónozás a teljes genetikai állomány másolását jelenti, s lehetővé teszi kivételes képességű állatok "genetikai másolását", amelynek révén az utódok gyorsabban növekedhetnek vagy több tejet adhatnak.Az FDA több száz tanulmány alapján kialakított állásfoglalásában a hivatal úgy ítélte meg, hogy a klónozott állatok és ivadékainak húsa és teje éppen úgy alkalmas mindennapi emberi fogyasztásra, mint a hagyományos módon tenyésztetteké. Az állatok klónozásának biztonságáról szóló, most közzétett, három dokumentumból (Kockázatbecslés az állatok klónozásával kapcsolatosan, Tervezett válságkezelési terv, Útmutató az ipar szereplői részére) álló állásfoglalást az FDA a megjelentetéstől számított 90 napig (ez év március végéig) nyilvános vitára bocsátja, amelyet követően meghozza végleges döntését.
A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal véleménye:
A klónozás nem genetikai módosítás, a klónozott állatok nem GMO élőlények. Genetikailag teljesen azonosak azzal az élőlénnyel, melynek testi sejtjét a klónozáshoz felhasználták, idegen örökítő anyagot nem tartalmaznak. A klónokhoz hasonlóan genetikailag azonos élőlények a természetben is előfordulnak, egypetéjű ikrek esetén. Így szakmai, élelmiszerbiztonsági szempontból az FDA rendkívül alaposan előkészített álláspontja nem támadható meg. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal álláspontja szerint azonban a klónozott állatok fogyasztását nem csak élelmiszerbiztonsági, hanem etikai szempontból is értékelni kell, melyre a tanulmány nem tér ki. A fogyasztóknak biztosítani kell azt a jogot, hogy amennyiben idegenkednek a klónozással létrehozott állatok húsának, tejének fogyasztásától, akkor erre ne kényszerüljenek.
Kapcsolódó linkek:
Kockázatbecslés az állatok klónozásával kapcsolatosan (angol nyelven)
Tervezett válságkezelési terv (angol nyelven)
Útmutató az ipar szereplői részére (angol nyelven)


