EFSA FOCAL POINT
EFSA Focal Point
PDF Print E-mail
There are no translations available.

Focal Point hálózat


Az uniós tagállamok többsége nemzeti szinten külön, kizárólag kockázatbecsléssel foglalkozó olyan intézetet hozott létre, mely az adott nemzeti kormány számára élelmiszer- és takarmány-biztonsági kérdésekben szakmai tanácsot nyújt. Ezekkel a nemzeti intézetekkel az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) szorosan együttműködik az uniós, valamint a nemzeti szinten végzett kockázatbecslési munkák koordinálása és kölcsönös segítségnyújtás céljából. Az együttműködést megerősítendő az EFSA 2007-ben nemzeti Focal Pointok létrehozását kezdeményezte annak érdekében, hogy azok összekötő kapocsként működjenek az EFSA és a különböző nemzeti élelmiszer-biztonsági szervezetek, kutató intézetek, fogyasztók és az EFSA munkájában résztvevő szakemberek között. A Focal Point által létesített nemzeti hálózaton keresztül lehet hatékonnyá tenni az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos információk és adatok cseréjét az EFSA és az élelmiszer-biztonság területén dolgozó szakemberek között, hiszen az adott országban működő Focal Point az élelmiszer-biztonság területén tevékenykedő valamennyi intézménnyel kapcsolatot tud létesíteni.

Az EFSA Tanácsadó Testületének (Advisory Forum) tagjain keresztül közvetett kapcsolatot ápol a 27 tagállam nemzeti kockázatbecslési intézményével. E Tanácsadó Testület teszi lehetővé az EFSA és a tagállamok számára, hogy az EFSA Tudományos Bizottságával együttműködve tudományos információkat és adatokat gyűjtsenek, szakmai programokat koordináljanak, egyesítsék erőforrásaikat, továbbá közös projektekben együttműködjenek. Magyarországot az EFSA Tanácsadó Testületében Dr. Szeitzné Dr. Szabó Mária a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója képviseli. A Focal Point segíti a Tanácsadó Testület nemzeti tagját, növeli az EFSA ismertségét az országban és biztosítja a tudományos információk cseréjét az EFSA és a tagállam között. Az EFSA Focal Point hálózatának képviselői az EFSA szervezésében rendszeresen találkoznak egymással. A megbeszélések napirendje és az ott készült jegyzőkönyvek az EFSA Focal Point web-oldalain elérhetők.

A Focal Point kinevezéséről minden országban nemzeti szinten hoztak döntést. Magyarországon a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter 2007. évi kinevezése alapján a Focal Point feladatokat a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal látja el. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal Focal Point feladatai Magyarországon:


• hatékony együttműködés a hazai élelmiszer-biztonság területén működő hatóságokkal, kutatóintézetekkel, egyetemekkel, egyéb szervezetekkel;
• az EFSA és Magyarország közötti tudományos információcsere elősegítése;
• a hazai szakemberek ösztönzése az EFSA szakértői adatbázisába történő jelentkezésre;
• hálózat kialakítása az EFSA tudományos munkájában résztvevő hazai intézményekkel;
• az EFSA ismertségének növelése Magyarországon, konferenciák, szemináriumok szervezésével, írásos anyagok terjesztésével.

Elérhetőségek

Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal
1097 Budapest, Gyáli út 2-6.
kapcsolattartó: Sali Judit
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

 

Magyar FP


Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal
1097 Budapest, Gyáli út 2-6.
kapcsolattartó: Sali Judit
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

 

Dióhéjban az EFSA-ról


Az uniós tagállamok többsége nemzeti szinten külön, kizárólag kockázatbecsléssel foglalkozó olyan intézetet hozott létre, mely az adott nemzeti kormány számára élelmiszer- és takarmány-biztonsági kérdésekben szakmai tanácsot nyújt. Ezekkel a nemzeti intézetekkel az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) szorosan együttműködik az uniós, valamint a nemzeti szinten végzett kockázatbecslési munkák koordinálása és kölcsönös segítségnyújtás céljából. Az EFSA Tanácsadó Testületének (Advisory Forum) tagjain keresztül közvetett kapcsolatot ápol a 27 tagállam valamennyi nemzeti hatóságával. E Tanácsadó Testület teszi lehetővé az EFSA és a tagállamok számára, hogy az EFSA Tudományos Bizottságával együttműködve tudományos információkat és adatokat gyűjtsenek, szakmai programokat koordináljanak, egyesítsék erőforrásaikat, továbbá közös projektekben együttműködjenek.

Kockázatbecslés és kockázatkezelés

Az Európai Unió élelmiszer-biztonsági rendszerében a kockázatbecslés és kockázatkezelés egymástól elkülönül. Az élelmiszerekkel járó kockázatok (pl. növényvédőszerek és maradványai vagy kergemarhakór) becslése a kockázatkezelés stratégiájának meghatározásától, illetve a döntések meghozatalától független folyamat. Kockázatbecslőként az EFSA, független elemzéseivel és állásfoglalásaival tudományos alapot biztosít az élelmiszerlánccal kapcsolatos európai politika kialakításához és jogalkotáshoz.

Európai szintű kockázatbecslés, és kapcsolat a kockázatkezeléssel foglalkozó szakemberekkel

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az uniós tagállamok az EU kockázatkezelői. Ők felelősek azért, hogy a takarmány- és élelmiszer-biztonság terén kockázatkezeléssel kapcsolatos stratégiákról határozzanak, és döntéseket hozzanak. Feladatuk új jogszabályok megalkotása, meglévők felülvizsgálata és módosítása, korábban nem szabályozott területek szabályozása. Döntést hoznak továbbá bizonyos anyagok engedélyezéséről és az élelmiszerláncot súlyosan veszélyeztető események (pl. állatjárványok, élelmiszerszennyezés) esetén intézkednek. Az EFSA tudományos állásfoglalásai révén alapot biztosít a kockázatkezeléssel foglalkozóknak döntéshozatalukhoz. Éppen ezért munkája döntő részét a kockázatkezelőktől érkező tudományos felkéréseknek tesz eleget. Fő „megbízója” az élelmiszer- és takarmány-biztonsági területen - európai viszonylatban - központi kockázatkezelő szerepet betöltő Európai Bizottság, azonban az Európai Parlament, valamint az egyes uniós tagállamok felkérésének is eleget teszt.

Kockázat-kommunikáció

A kockázat-kommunikáció a kockázatbecsléssel, valamint kockázatkezeléssel foglalkozó szakemberek együttes felelőssége. E téren az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal saját feladatának tekinti, hogy a kockázatkezeléssel foglalkozókat, a nemzeti hatóságokat, az egyes érdekcsoportokat, valamint a széles közvéleményt egyaránt tájékoztassa élelmiszer- és takarmány-biztonsági témákban, valamint nyílt és átlátható módon tudományos állásfoglalást adjon. Miközben fenntartja saját függetlenségét, együttműködik a kockázatkezeléssel foglalkozó szakemberekkel annak érdekében, hogy egységes, a nyilvánosságot tájékoztató kommunikáció valósuljon meg.

Az EFSA törekszik arra, hogy tudományos állásfoglalásainak kialakításába és megismertetésébe az egyes tagállamok nemzeti élelmiszer-biztonsági hatóságait, intézeteit, és érdekcsoportjait egyaránt bevonja. Ennek célja, hogy üzenetét az egyes kultúrák számára érthetően és a nyilvánosság aggályaihoz mérten legyen képes közvetíteni. E téren az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó nemzeti hatóságokkal való együttműködés kulcsfontosságú annak érdekében, hogy az európai fogyasztók különböző információs igényét kielégítsék.

Az EFSA helye az Unió élelmiszer-biztonsági rendszerében

Az EFSA egy európai hatóság, mely uniós költségvetésből gazdálkodik. Központja az olaszországi Pármában található. Kulcsfontosságú feladata, hogy az élelmiszerláncban rejlő kockázatok kapcsán független tudományos véleményt alakítson ki, és azt kommunikálja. Az Unió élelmiszer-biztonsági rendszerének javítását, valamint az európai fogyasztók magas szintű védelmét célzó átfogó program részeként 2002. januárjában hívták életre. Az EFSA kockázatbecslési tevékenységét elsősorban Tudományos Bizottsága, tudományos paneljei, illetve egyéb szakértői csoportok végzik, állásfoglalásaik valamennyi élelmiszer- és takarmány-biztonsági, táplálkozással, állat-egészségüggyel, állatjóléttel, növényvédelemmel és növény-egészségüggyel foglalkozó témára kiterjednek. E független kutatók saját szakterületükön vezető szakemberek, és tevékenységüket napi munkájuk mellett végzik.